Kisgogen blogja

Sintesi Kupa Marci szemszögéből

Nyomtatás
Közzétéve: 2008. június 19. csütörtök
Image
Üdv mindenkinek!
Engedve a hosszú unszolásoknak, legyőztem a lustaságomat és végre megírtam az első blogbejegyzésemet!

A hétvégén Kisnánára utaztunk, a IV. Magyar Kupafutamra, ami egyben C2-es besorolású verseny is volt. Az odaút jó hangulatban telt, főleg, hogy Kisgogen is velünk utazott, aki csinálta a hangulatot szokás szerint.:)

Mikor odaértünk, gyors kipakolás, evés, nevezés, és indulhatott a pályabejárás. Bevallom őszintén, nekem az első kör után annyira nem jött be a pálya, a pilisi jobban tetszett, mivel sokkal pörgősebbnek éreztem. A 2. kör után már picit jobban megtetszett a pálya, jó köves, néhol saras, technikás pálya.

A szállásra érve lezuhanyozott mindenki, aztán elmentünk vacsorázni. A szállás nagyon jó volt, viszonylag „hamar” sikerült ágyba kerülni. Éjszaka esett az eső, így mikor felkeltünk, mindenkinek az volt az első gondolata, hogy ide bizony sárgumi kell. Én személy szerint nem lettem annyira ideges, mondván lesz ami lesz, lehet nincs is akkora sár. Hát tévedtem. Mikor odaértünk a versenyhelyszínre, gyorsan kicseréltük a gumikat sárgumira. Nekem sikerült egy hátsó defektet szereznem (latex…), még szerencse, hogy vittem cserebelsőt. Picit bemelegítettem, aztán kezdődött is a beszólítás. A rövidtávos felnőttek már elrajtoltak, mikor bemondták nekünk is, hogy: „1 perc a rajtig!”. Valamiért leellenőriztem az első gumit, és meglepetten konstatáltam, hogy hát igen…, én mintha picit többet fújtam volna bele. Grat, első defekt, szintén latexxel. Sebaj, gondoltam. Jól rajtoltam viszonylag, az első emelkedő előtt a 3. voltam, a három nyilas felfele tetején azt hiszem pedig már élre álltam. Több felfelén is úgy gondoltam, hogy gyorsabb lesz, ha tolom (igen, a sár miatt), és igazam is volt. Sok helyen hatalmas sár volt az esőzéseknek köszönhetően, így rendesen elpörgött a kerék. Az első kört még bírta a belső, aztán a 2.-ban jöttek a gondok. Ennél a körben már rendesen vezette el az első kereket, így a lefeléken is okosan kellett jönnöm, nem tudtam olyan gyorsan haladni, mint az első körben, ami meg is látszik a köridőimen. A vége felé már majdhogynem full lapos volt, de azért próbáltam nem foglalkozni vele. Az utolsó felfele előtt leszálltam, még az első körben sem tudtam felmenni, annyira csúszott, nem még ilyen lapos első kerékkel. A cél előtti 50 méteren összetalálkoztam Jimmyvel, aki hasonlóan pórul járt, ő is tolni kényszerült. Egymás mellett futva toltuk a biciklit a cél felé (nem mintha sokat számított volna, hiszen ő a felnőtt kategóriában indult), szegény elég jó helyről esett vissza. Végülis, sikerült elsőként beérnem, aminek nagyon örültem, főleg az adott körülményekhez képest. Köszönöm a szurkolást mindenkinek, a Bringabandásoknak is, Szabinak is, aki még verseny közben is bíztatott, mikor odaértem hozzá, és persze a csapat többi tagjának is!

Összefoglalva jó kis hétvége volt, jó volt a szervezés, a hangulat, minden. Egyedül az eső, ami negatívumként róható fel, de erről nem tehet senki, és nézzük a pozitív oldalát: verseny közben legalább megkímélt minket.:)

Megismerkedtem az új csapattaggal is, Blazsó Marcival, aki 3. helyezést szerzett Elit felnőtt kategóriában, gratulálok Neki! Most már 2 Marci van a csapatban...:) Gratulálok a csapat többi tagjának is, azért is, mert bevállalták ezt a sárversenyt. Kusz Matyit emelném még ki, aki legjobb magyarként U23 Elit kategóriában, a görög versenyző mögött ért be másodikként, grat! Ha valamit kihagytam volna, bocsi! A következő versenyig is jó tekerést mindenkinek!

Joomla 1.6 Templates designed by Joomla Hosting Reviews