Szandro blogja
Gázló TT 2008 - Gyorsabb vagyok, mint 4 éve
![]() |
| Az idei évben immáron harmadszorra vettem részt a Gázló teljesítménytúrán. |
Rutinszerű készülődés a versenyre, korainak tervezett indulás, ami végülis picit megcsúszott. A csapatból ketten indultunk, Ifi Márk kicsit később, egyik ismerősével rajtolt.
A nevezés és indulás 7 és 9 óra közt történt. Fél 8-ra értünk oda, korai rajtot tervezvén, de ugye még rajtunk kívül közel 100-150-en gondolkodtak ugyanígy, ezért szép hosszú sor kerekedett, aminek az előnye a régi ismerősökkel való beszélgetés volt. Talán rekordszámú nevező volt a 408 fős létszámmal, amiből közel 180-an választották a hosszútávot.
Negyed 9 előtt egy perccel indultam Pogival (VKSE) és Emillel. Már korábban eldöntöttem, hogy 6 órán belül befejezem a túrát, edzésként fogom fel, nem utolsó sorban ki szerettem volna próbálni magam, mire vagyok képes az elmúlt évek eredményeihez képest, ezért már az elején intenzív tempóban hajtottunk. Tizenegynéhány kilométer után ketten maradtunk Pogival Emil technikai problémái miatt.
A 7. ellenőrzőpontig együtt tekertünk, amikor egyedül maradtam. Kicsit aggódtam is, mivel nem voltam teljesen biztos az útvonalban, valamint a társaság is hiányzott.
A szokásos Pokol-csárdás ebédet most nem volt időm elfogyasztani, épp csak egy pecsét és aláírás erejéig rohantam be – csak délben nyitott az ellenőrzőpont, ezért nem tudtam matricát ragasztatni.
Ekkor következett a túra talán legszebb és legizgalmasabb része, a gázlók. Élvezettel, fülig érő vigyorral száguldoztam keresztül a folyón, amit az épp ott sétáló és engem későn észrevevő turisták talán kevésbé értékeltek…
A 9. ellenőrzőpont után – Bakonybél – éreztem a holtpontot, ami a hárskúti hosszú murvás mászáson ért utol. A tűző napon való tekerés közben többször gondoltam a megállásra és egy 5-10 perces pihenőre, de az idő miatt nem tehettem.
A dombtetőn frissítőpont várt, ami igazi megváltásként hatott. Innentől már csak egy 20 km-es út várt rám.
Hárskúttól újra Pogival együtt mentünk, egészen a márkói malomig. Kicsit meghúztam a végét, átszelve Veszprém utcáit, hogy mihamarabb befejezhessem a túrát. Végül 5 óra 26 perces idővel sikerül zárnom, aminek nagyon örültem.
Remélem jövőre is lesz lehetőségem teljesíteni a távot, tovább javítva az időmön.



