Szabi blogja
Győrújbarát maraton
A mostani hétvégének ketten vágtunk neki, így Gabesz és Én szombaton kora délután elindultunk Győrbe. Sajnos minden próbálkozásom ellenére nem a Balaton felé vettük az irányt, de így utólag nem is bánom.
A lényeg: navigálásban verhetetlen vagyok :) Első utunk a pálya felé vezetett, ahol átvettük a rajtszámokat, a második pedig a szállásra. Kis pihenő után elmentünk sétálni a városba 1-2 órára eszmecserét folytatni, aztán alvás.
A reggeli 7:20-as kelés teljesen jó volt, kipihenten ébredtünk mind a ketten. Összepakoltunk és egy 20 perces autókázás után meg is érkeztünk a verseny helyszínére. Gabesz meg is jegyezte, hogy ügyesek voltunk, időben kiértünk, kényelmesen el tudunk kezdeni majd készülődni, minden zökkenőmentes…. Na igen ám,. És itt jön az a bizonyos de :) Gondoltuk felrakjuk a rajtszámokat, csakhogy az enyém nem volt sehol. Pár perces telefonálgatás után kiderült lecsúszott a szálláson az ágy mellé,így vissza kellett érte menni, Gabesz nagy örömére :) Ezúton is bocsi! Szóval bő fél órát elraboltam az idejéből. Visszaérkezés után gyors öltözés, és 10-kor nekivágtak a hosszú távnak. Közben melegítettem, majd 10:15kor a középtáv is elindult, utána félkor mi is rajthoz álltunk. A hőség óriási volt, mindenkiről már indulás előtt folyt a víz . Rajtnál a betonos szakaszon próbáltam megnyomni, majd az első hosszú emelkedőn végig egyenletesen tartani a tempót, nem leszakadni a többiektől. Ez nagyjából sikerült is. Az elvesztett időt a lefeléken próbáltam behozni, így sikerült nem kis tempóban lehagynom 1-2 fiút is :P A dimbes-dombos erdőből kiérve következett egy hosszabb aszfaltos hegymenet a tűző napon, majd ismét jött a terep.
A 18. km-nél volt egy frissítő ahol sikeresen a számba tömtek menet közbe egy fél banánt, meg kaptam inni. Itt már igencsak fogytán volt a vizem, így nagy megkönnyebbülést jelentett 2 dl plusz. Ezt egy hosszú betonos felfelé követte, ahol már kezdtem lehagyni pár embert, és felvenni egy gyorsabb, egyenletes tempót. Közben volt egy kis görcsöm is, de az utolsó 10 kilométeren ez már valahogy nagyon nem érdekelt, és nyomtam neki, ahogy bírtam, végig maxon. Végül 5. helyen értem célba, amiről úgy gondolom nem rossz, már csak azért sem, mert ez volt életem 2. maratonja, és az előttem levőktől csak 1-2 percet kaptam.
A pálya összességében jó volt, száraz, 1-2 helyen dagonyával fűszerezve. Nem annyira technikás, inkább az egyensúlyra kellett koncentrálni a csapások között. A felfelék is inkább hosszúak voltak, mint nagyon meredekek. Azt hiszem most már fejben is kezdem odatenni magam, és inkább próbálom felküzdeni magam, mint leszállni és felfutni. Persze így is volt, ahol a 2. verziót választottam, de elég kevés, és remélem ennél még csak kevesebb lesz a későbbiekben. Az új IRC gumik jól beváltak, sárban, terepen, betonon egyaránt.
A cél: egy jó edzés és 2 órán belüli idő volt, az első sikerült, a másodikat túl léptem 1 perccel :) Következő állomás az OB júliusban, remélem addig is sikerül még tovább fejlődnöm… folyt köv!


