Zsé blogja
Dirtpark Kupa Szabi szemszögéből
![]() |
| Hááát nem is tudom hogyan kezdjem. Valahogy elpártolt mellőlünk a szerencse ezen a hétvégén. |
Épphogy odaértünk a versenyhelyszínre, kipakoltunk a kocsiból, beneveztünk és indultunk volna a pályát megnézni, Matyi alatt a sík aszfalton eltörött a carbon váz. Na tessék, ez jól kezdődik, gondoltuk, de folytattuk az edzésre indulást csak épp egy emberrel kevesebben, ugyanis Tomi kölcsönadta a bicóját a Matyinak.
Stílusban hasonló volt a terep mint tavaly, no árnyék, sok rövid meredek emelkedő, sok letörés, egyszóval nekem tetszett. Az ilyen pályákat kimondottan szeretem. Főleg a katlanos rész tetszett nagyon. A tervezett 2-3 körből viszont csak egyet tudtam menni rajta mert tönkrement a fékem, igy kénytelen voltam szerviz után rohangálni.
Közben kiderült hogy nem csak nekem hanem Andrisnak is megadta magát a fékje. Már 2-en voltunk. Ezaz gondoltuk, gyűlnek a zűrök.
Hát mindegy fel a fejjel edzés után elindultunk a szállásra: Dia, Adri, Sanyi meg Zsé bringával többiek kocsival irány Sikonda. Meglett a következő probléma, Adri esett egy nagyot út közben. Hál isten nem lett baja, csak eltört a sisakja. Ennyi gondoltam több gond nem lehet. Holnap minen flottul fog menni! Peeeersze!!! Azt hittem hogy a bab is hús!
Este pizzáztunk egyet majd probáltunk gyorsan sokat aludni, ami többé kevésbé sikerült is. Elérkezett a verseny napja. Matyi bontott bringájáról kaptam kölcsön fékeket, meg a levágott markolat helyett egy kis bandázst a kormányomra. Ezuton is koszi Maty!!!
Laza bemelegítés Gubival meg a Tánczos Gabival és irány a beszólítás. A rajt után úgy gondoltam nem érdemes bekezdenem hisz nem vagyok valami jó formában és az Ebike kupán sem lett jó vége. Na elmondhatom sokkal jobban ment mint akkor. Féltávnál a 7. helyen mentem Tomi mögött és Petyus előtt. Meglepődtem, hogy a Petya elé tudtam jönni de elégedetten igyekeztem még feljebb tornázni magamat, főleg mikor Jimmy és Bálint is elérhetőnek tűnt az egyik emelkedő aljáról. Sajnos nem sok sikerrel jártam, mivel megtaláltam az egyetlen szem rozsdás szöget a pályán igy defekt miatt fel kellett adnom a versenyt.
De elmondhatom hogy Diával összeillő párost alkotunk hisz mire én lesétáltam a rajtterületre ő is ott várt rám. Neki sem volt szerencséje, láncszakadás miatt ki kellett állnia. A nap további részében jókat szurkoltunk, bár Andrisnak, Sanyinak és Matyinak is meggyűlt a baja a technikával.
De semmi baj már nem búslakodunk készülünk a következő megmérettetésre ami a Pilisi futam lesz és az előtte megrendezésre kerülő Kürtős Kupa! Addig is Jó tekerést mindenkinek! Találkozunk Gyenesen!



