Kürtös Kupa 2010 - Gyenesdiás

Nyomtatás
Kategória: Versenyek
Közzétéve: 2010. április 29. csütörtök Írta: Szilvi
Tomi
A Kinizsi SK egyesülete mindenki nagy örömére ismét megrendezte a már-már hagyományosnak mondható Kürtös Kupát, mely minden korosztály számára megadta a lehetőséget, hogy kipróbálja magát egy mountain bike versenyen.

Szokásosan 3 táv közül lehetett választani a nagyjából 3500 méter hosszú 200 méter szintemelkedéssel rendelkező pályán. Idén a 2, 3 és 6 körös távot színesítette a 2010-es SingleSpeed Bajnokság is, akiknek szintén 6 kört kellett teljesíteni. A fent említett 3 távon kívül a rendezők gondoltak a jövő nagy reménységire is, beiktattak egy gyermekversenyt is a programba.

Idén több mint 100 versenyző nevezett a Kürtös Kupán, köztük volt a magyar cross-country mezőny számos erős versenyzője is, így valóban izgalmas futamoknak lehettünk szemtanúi.

A verseny közelsége és családias hangulata miatt évről évre nagy létszámmal képviseltetjük magunkat ezen az eseményen. Ez idén sem volt másképpen. Szinte minden számban rajthoz állt zalaegerszegi versenyző, még a Singlespeed futamon is volt egy résztvevőnk Kusz Matyi személyében.

A 6 körös futam eseményei:
Az első körben csapatunkból Tomi volt legelöl, őt kicsivel lemaradva Zsé követte, majd Sanyi, Gabesz volt a sorrend. Folyamatos meccselgetés ment csapaton belül és a többi versenyzővel is. Zsét a második kör végén érte utol Sanyi majd kicsivel később Gabesz is. Sanyi a harmadik, negyed körre már elfáradt, megtette hatását a verseny eleji erős tempó. Gabesznak az utolsó körben sikerült felérnie Tomira is, de ő egy ritmusváltással sikeresen meglépett tőle. Bolla Gábornak is pozitívan zárult a verseny, aki a tavalyi idejéhez képest több mint 10 percet tudott javulni. Szilvi is ügyesen teljesítette élete első CC versenyét. Sikerült neki egyenletes tempót tartani mind a 6 körön át, ez meghozta gyümölcsét, hiszen még az utolsó emelkedőket is jól bírta.

Köszönjük a HIGH5-nak a frissítést!

Teljes eredménylista

Dobos Feri képei

Eredményeink:
Gyermekfutam:

  • Junior 2: Hordós Gergő: 1. hely
  • Gyermek: Brender Szilárd: 3. hely

2 körös futam
Felnőtt nő
  • Szekér Adrienn – 1. hely – 34:02

3 körös futam
Felnőtt férfi
  • Szabó Zoltán – 12. hely – 44:53
  • Benkő Ferenc – 13. hely – 44:56
Single Speed bajnokság
  • Kusz Mátyás – 13. hely

6 körös futam
Felnőtt férfi
  • Czenki Tamás – 5. hely – 56:33
  • Németh Gábor – 6. hely – 56:47
  • Horváth Sándor – 9. hely – 58:29
  • Pálmai Zsolt – 17. hely – 1:03:01
  • Horváth Szabolcs – 23. hely – 1:07:03
  • Bolla Gábor – 24. hely – 1:08:17
  • Dervalics Gábor - 27. hely - 01:18:27
Férfi senior
  • Brender Kriszitán - 7. hely – 1:25:12
Felnőtt nő
  • Cséri Szilvia – 4. hely – 1:21:30
Joomla 1.6 Templates designed by Joomla Hosting Reviews