Szilvásvárad 2010

Nyomtatás
Kategória: Versenyek
Közzétéve: 2010. június 07. hétfő Írta: Szilvi
Image
Május utolsó vasárnapján kilencedik alkalommal került megrendezésre a Caprine Maraton Szilvásvárad, ami a T-Mobile Top Maraton sorozat 2010-es első állomása mellett Magyar Kupafutam is volt.

Már évek óta 117, 70 és 39 km-es távokon állhatnak rajthoz a bringások. Szinte mindenki attól tartott, hogy ismét bekövetkezik az, ami a 2009-ben történt, amikor esőben, sárban és közel 5 fokos hidegben kellett versenyezni. Szerencsére idén „csak” a sár volt az ellenség, a többit megúsztuk.

Egy dobogós helyezéssel sikerült hazatérnie a csapatnak. Cséri Szilvia rövidtáv női kategóriában állhatott fel a dobogó 3. fokára.
„Eredetileg a középtávra neveztem, de végül átneveztem a rövidtávra, mivel nem éreztem magamban elég bátorságot a középtávhoz a többhetes esőzések után. Rövidtávon már a betonos emelkedőn sikerült leelőznöm a női mezőny nagy részét, és minél jobban tudatosult bennem, hogy jó helyen állok, annál motiváltabb lettem. Élveztem a versenyt, végig nagyon tudatosan és koncentráltam mentem, és nagyon örülök neki, hogy ennek meg is lett a gyümölcse”.

ZKSE eredmények
Középtáv master férfi
Káldi Tamás104. hely05:54:17
Rövid táv Master férfi
Horváth Szabolcs11. hely01:51:11
Dervalics Gábor29. hely02:04:06
Bereczki László35. hely02:07:31
Brender Krisztián59. hely02:18:45
Rövid táv Felnőtt férfi
Bolla Gábor18. hely01:53:22
Rövid táv felnőtt nő
Cséri Szilvia3. hely02:11:30
Joomla 1.6 Templates designed by Joomla Hosting Reviews