RSS

Nicsak, ki van itt

Jelenleg 9 vendég online

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?

Kezdőlap
2009 május E-mail
Írta: Zsé   
2009. May 19.
Image
Mozgalmas volt eddig a május hónap.

1-jén a Buda maratonon vettem részt, ahol 10 Km-nél sikerült felütni a hátsó kerekemet, így a dobogós reményeim elszálltak. Toltam pár km-t, mert nem vittem magammal semmit, mondván 20 km-re minek. Több sporttárs megkérdezte, hogy adjon-e belsőt, de hát pumpa nélkül nem sokra mentem vele:) Egyszer csak jön egy srác, megáll és mondja, ő ad mindent, majd a célban ráérek visszaadni. Ezt az ajánlatot természetesen már nem utasíthattam vissza:) A szerelés után találkoztam Jimmyvel, aki szintén defektet szerelt, ezért megbeszéltük, hogy a rövid helyett megyünk egy hosszútávot lightosabban. Innen együttes erővel robogtunk tovább, mint a gyorsvonat, legalábbis a mezőny végéről ilyen érzés volt a haladás. Kb. terminátornak éreztük magunkat a sebességkülönbség miatt:) Beértem sokadiknak, de végül is edzésnek kiváló volt.

Május 10-én folytatódott az XC Magyar Kupasorozat, ezúttal Komlón a Dirt parkban. Buruczki Szilárdal és Panyi Janóval utaztunk le a helyszínre. Már vártam ezt a verseny, mivel a tavalyi pálya nagyon feküdt nekem a meredek emelkedőivel. Pályabejárás után viszont lehervadt a mosoly az arcomról, a pályát teljesen megváltoztatták a rendezők. Nagyon sok tolós rész került bele, ami teljesen élvezhetetlen volt. Az egyetlen pozitív rész számomra a four cross pályarész volt, ahol jó ritmusban lehetett haladni az ugratókkal tűzdelt lefelén. Pályabejárás után Pécsett élvezhettük Borsos Ancsi 5 csillagos vendégszeretetét:) Ezúton is köszi neki. Vasárnap reggel a szokásos forgatókönyv: kajálás, melegítés, beszólítás és rajt.

Jól helyezkedtem az elején és éreztem, hogy erős vagyok, ennek megfelelően nyomtam neki rendesen. Az első kört elsőnek fejeztem be, ennek persze meglett a böjtje, innét szép lassan kezdtem meghalni. A pálya negyedénél már nem bírtam feltolni sem egy olyan emelkedőn, ahol előtte középtányéron mentem fel. Megálltam pihenni vagy gondolkodni, már nem is tudom, végül rájöttem, hogy ennek így nincs értelme és legurultam az itatóba.

Május 16-án Diák Olimpiát és nyílt futamot rendeztek Zsirán. Pénteken a Panyi család vendégszeretetét élvezhettem Herceghalmon, akik szintén kitehetik az 5 csillagot a házra:) Szombat reggel indulás a versenyre Panyi apukával, Gabival, Janóval és Szilárddal, aki ezúttal a segítő szerepét töltötte be. Mire megérkeztünk, Marci és Dév már lefoglalták nekünk a parkolóhelyet. Délben indult a srácok futama, akik mind dobogós helyezést értek el. Gabi és én a nyílt futamon indultunk. A verseny negyedéig napsütés, onnantól egyre nagyobb esőzés, ami a homokbányában rendezett versenyt még jobban nehezítette. A taktika ezúttal az volt, hogy az első mögé beállni az elején és lehetőleg nem bekezdeni. Ez teljesen sikerült is, majd a negyedik körben előre álltam és szépen növeltem az előnyömet a verseny végéig. Nem volt nagy mezőny ugyan, de kellett már ez a győzelem az elmúlt versenyek sikertelensége után. Még egyszer köszönök mindent a Panyi családnak meg Szilárdnak, nélkülük nem ment volna:) Következő versenyem elvileg a Szilvásváradi Caprine maraton, ahol remélem nem lesz semmilyen problémám.

Üdv.:
Zsé

Image
Utolsó frissítés ( 2009. May 20. )
 
< Előző   Következő >

Szponzorok

Hotel Yacht Club
Ginti Panzió
Femat
Technoroll Kft.
Init 2000 - Nemzetközi szállítmányozás
Horváth Csapágy és Műszaki Kft.
Lantos műszaki áruház
Kincses fotó
Procomp Kft.
Baki Takarék
Zaladaru Építőipari és Szolgáltató Kft.

Villámhírek

Hihetetlenül látványos krossz-versenyre kerül sor szombaton, egyedülálló helyszínen, amire Zsé is meghívást kapott.
Tovább...
 
A December havi teleholdas, 4-én péntek este lesz, 18.00-kor.
Tovább...
 

Legújabb letöltések

Apr.07
Downloads
FileIX. Egerszeg Kupa eredmények
Jul.10
Downloads
FileAn-Za Tour Kupa 2007 eredmények
Apr.03
Downloads
File2007.04.01 - XCO - Egerszeg kupa eredmények
© 2010 Zalaegerszegi KSE hivatalos honlapja
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.