Idei első „A” fontosságú versenyem a griffeni 12 órás volt. Még a felkészülési időszakban megfogalmazott cél legalább 120 kör teljesítése volt. Tavaly 114-et sikerült.

Szerdán kora délután indultunk Diával és Szabival – a már bevált support team-mel. Út közben még be kellett ugranunk Fürstenfeldbe alkatrészért, mert a hátsó kerekem szabadonfutóját ki kellett cserélni verseny előtt  Akadtak technikai problémák a bringámmal a verseny előtti napokban, mert persze mikor menjenek tönkre máskor a részegységek. Takinak köszi a rugóstagot, Petyusnak meg a csere kerékszettet, ami jobb volt mint a sajátom, és szerencsére végül nem is volt rá szükség. Megérkezés és rajtszám-átvétel után most egy kis városnézés következett, és most én is feljutottam a Schlossbergre, ahogy a tavalyi verseny után megfogadtam. A szállásunk – köszönet a szervezőnek, Franz Truschner úrnak – a fő utcán található panzióban volt, a rajttól kb. 100 méterre. Első osztályú volt. Este még felhasználtunk kettőt a nevezési csomagban található 3 kajajegyből és Szabival megvacsoráztunk. Aztán irány pihenni. Kicsit aggódtam, hogy az esti zenés mulatság majd nagyon behallatszik, de ez nyitott ablaknál sem történt meg. Az UEFA kupa döntőn aztán jól elaludtam, és hamar reggel lett.

A még előző nap kinézett sátorhelyet aztán reggelre persze hogy elfoglalták, de Szabi találékonyságának köszönhetően így is remek helyre került a depó. A rajt előtt kb. 2 perccel sikerült is legurulnom a helyszínre. Bemelegíteni úgysem kell, erre itt bőven van idő. Az elején eléggé nyomta neki mindenki, az utolsók között haladtam, de tudtam, hogy nem itt fog eldőlni. Pár kör után aztán sikerült megtalálni a ritmust, amit próbáltam is tartani. 2 óra után úgy éreztem, hogy repülök, nagyon megy a bringa. Ezt a köridők is megerősítették és Szabiék kívülről is így látták. Nem erőlködtem, nem kapkodtam a levegőt, nagyon jól éreztem itt magam. Frissítőket is hibátlanul kaptam. Viszont kezdett meleg lenni az idő, ami aggasztott. Nem is alaptalanul. Lassan elkezdett felfelé kúszni a pulzusom. 5 óra tekerés után fejbe is vágott a nagy meleg, itt vissza kellett vennem picit. Szerencsére viszonylag gyorsan magamhoz tértem – itt már rendszeresen locsoltam magam. Nem mertem a korábbi tempómat forszírozni, mert tudtam, hogy még nagyon sok van hátra. Viszont még így is olyan köröket mentem, amilyenek tavaly a legjobbjaim voltak. Gondoltam, hogy tartom ezt a tempót és ha kell és marad még energiám, a végén még ráteszek kicsit. 7 óra tekerés után kezdtem érdeklődni a helyezésem felől. Ekkor azt az infót kaptam, hogy 5. vagyok a kategóriámban és nyomjam csak, mert a 4. csak 1 körrel van előttem. Sanyi a neten nézte otthon az eredményeket és informálta Szabiékat. Köszi! Tartottam a tempót és nem sokára már azt mondták, hogy megelőztem a srácot és már én vagyok a 4. Kimatekoztam, hogy max. hány körre lesz elég a jelenlegi teljesítményem, és azon voltam, hogy ezt ki is hozzam magamból. Eléggé feldobott, hogy az utolsó órákban én előzgettem a többieket és nem fordítva, ahogy egy évvel korábban volt. Viszont itt azért már fáradtam, hiába tekertem ugyanazokat az áttételeket mindenhol, lassabban haladtam kicsit. Ezért a legmeredekebb emelkedőn az utolsó 20-25 körben végig kiállva mentem fel nagyobb áttételben, hogy ne veszítsek sok időt. Menet közben mondták, hogy Hödlmoser kiállt és már 3. vagyok, ez adott még egy adag pluszt a végére. Sikerült is teljesítenem az 5 órával korábban kiszámolt penzumot: 123 kör. Kiürítettem a tankot teljesen. A bringám remekül működött, semmi bajom nem volt vele. Ez az S-Works Epic messze a legjobb gépem eddig, és most már végre megtaláltam a megfelelő beállítást. A Pearl Izumi ruhákért köszönet Gál Balázsnak: a megszokott kényelemben tekerhettem végig, ez egy ilyen hosszú versenyen nagyon fontos.

A verseny után nagyon rám fért a zuhany. Aztán lementünk a versenyközpontba az eredményhirdetésre. Itt ittam egy jéghideg Almdudlert – régen esett ennyire jól ital. 45 perc alatt aztán majdnem sikerült is magamba nyomnom egy hamburgert. Ez helyre tette a gyomrom. Az egyéni indulók szokás szerint az eredményhirdetés végén kerültek kiszólításra, így ráértünk nézelődni és beszélgetni – már amennyire az ilyenkor szokásos vegetatív állapotomban erre képes voltam. Viszont most közel sem készültem ki annyira mint korábban. Semmi görcs, semmi derékfájás. Jó volt a dobogón állni. Először kaptam pénzdíjat. Aztán húztunk haza. Éjfél után nem sokkal sikerült is ágyba kerülnöm. Hosszú nap volt.

Diának és Szabinak ezúton köszönöm szépen a sok segítséget, nem lehetett könnyű minden igényemet teljesíteni, de sikerült nekik.