|
Írta: Szilvi
|
|
2010. June 07. |
 |
| Május utolsó vasárnapján kilencedik alkalommal került megrendezésre a Caprine Maraton Szilvásvárad, ami a T-Mobile Top Maraton sorozat 2010-es első állomása mellett Magyar Kupafutam is volt. |
Már évek óta 117, 70 és 39 km-es távokon állhatnak rajthoz a bringások. Szinte mindenki attól tartott, hogy ismét bekövetkezik az, ami a 2009-ben történt, amikor esőben, sárban és közel 5 fokos hidegben kellett versenyezni. Szerencsére idén „csak” a sár volt az ellenség, a többit megúsztuk.
Egy dobogós helyezéssel sikerült hazatérnie a csapatnak. Cséri Szilvia rövidtáv női kategóriában állhatott fel a dobogó 3. fokára.
„Eredetileg a középtávra neveztem, de végül átneveztem a rövidtávra, mivel nem éreztem magamban elég bátorságot a középtávhoz a többhetes esőzések után. Rövidtávon már a betonos emelkedőn sikerült leelőznöm a női mezőny nagy részét, és minél jobban tudatosult bennem, hogy jó helyen állok, annál motiváltabb lettem. Élveztem a versenyt, végig nagyon tudatosan és koncentráltam mentem, és nagyon örülök neki, hogy ennek meg is lett a gyümölcse”.
| ZKSE eredmények |
| Középtáv master férfi |
| Káldi Tamás | 104. hely | 05:54:17 |
| Rövid táv Master férfi |
| Horváth Szabolcs | 11. hely | 01:51:11 |
| Dervalics Gábor | 29. hely | 02:04:06 |
| Bereczki László | 35. hely | 02:07:31 |
| Brender Krisztián | 59. hely | 02:18:45 |
| Rövid táv Felnőtt férfi |
| Bolla Gábor | 18. hely | 01:53:22 |
| Rövid táv felnőtt nő |
| Cséri Szilvia | 3. hely | 02:11:30 |
|
|
Utolsó frissítés ( 2010. June 22. )
|